A nyájas és érdeklődő olvasó már bizonyára értesül róla, hogy Karácsony Gergely a legnépszerűbb ellenzéki politikus, sőt örömmel hirdeti ezt ő is magáról az álszerénység látszatát elkerülve. Orbán leváltása azonban úgy látszik túl komoly dolog ahhoz, hogy rábízzák a választók. 

A kutatásokban persze minden remekül néz ki. Mind a Nézőpont, mind a Medián szerint szárnyal a zuglói polgármester népszerűsége, és az úri közönség csak arra vár, hogy mikor emelheti a vállára. Ennek alapján  elégedetten dőlhetnek hátra az MSZP nagy öregjei, végre megtalálták azt a rokonszenves új arcot, aki képes eladni a belső intrikák és a Fidesszel való együttműködés látszata miatt megkopott márkát.

Hiába azonban a statisztikai népszerűség és a média odaadó támogatása,  az új  plakátarcból az MSZP nem sokat profitált. A Tárki, a Medián és a ZRI szerint sem nőtt érdemben Karácsony fellépésétől az MSZP támogatottsága, annak ellenére sem, hogy a jelölt a Lovak és kutyákig bezáróan mindenkinek nyilatkozott decemberben és januárban. 

A választók egy része Karácsonyt rokonszenvesnek találja ugyan, de ez kevés ahhoz, hogy az általa vezetett listára szavazzon. Nem látják benne azt a politikust, akivel valóban le lehetne váltani Orbán Viktort. Hiába, ide már nem elég a kedves mosoly, valódi erőre és politikusi képességre lenne szükség, de ez úgy tűnik hiányzik. A Tárki kutatása szerint például csak a választók 9%- tartja alkalmasnak miniszterelnöknek, szemben Orbán 50%-ával. Még inkább tanulságos az Iránytű mérése  amelyik szerint például 21% gondolja Gyurcsányt a kormányoldal fő ellenfelének, és csak 6%  Karácsonyt.

Úgy tűnik az MSZP abban a helyzetben van, mint az a focicsapat, amelyik nagyon drágán vásárolt egy csatárt, aki aztán nem képest gólt rúgni. Lehet, hogy ez a jelölés jót tesz Karácsony egójának, de a szocialistáknak nem segít. Ennek következményei a MSZP számára végzetes lehetnek, könnyen lehet, hogy úgy járnak, mint a lengyel baloldal és be se kerülnek a Parlamentbe. 

Lesek Miller, a lengyel politikai egyik nagy öregje boldogan mosolyog egy 2015 júliusi fényképen. Újra megcsinálta, hiszen az állampárt általa vezetett utódja, a Demokratikus Balodal (SDL) más pártok bevonásával sikeresen létrehozott egy ütöképesnek tűnő szövetséget a közelgő választásokra.  Miller azt remélte, hogy ha nem is tudja megismételni 2001-es sikerét, amikor egy újonnak létrehozott szövetséggel megnyerte a választás, de lagalább is jelentősen tudja javítani a baloldal pozícióit. 

A létrejött együttműködéstől azt várták, hogy összeszedje és a közös baloldali szövetségbe terelje a kispártok szavazóit, és mellesleg  azt is, hogy elrejtse a korrupciós ügyekben és belharcokbam megkopott SDL-t. Még fiatal, rokonszenves miniszterelnök-jelölt is került, Barbara Nowacka személyében, mégpedig az egyik kisebb együttműködő pártból.

A tanulságot nem kell sokáig magyarázni. Lehet, hogy az MSZP vezetésének elsőre jó ötletnek tűnik Karácsony Gergely mögé bújva bejutni a Parlamentbe, és megmaradni a baloldal vezető erejének, de nagy kockázatot futnak. Ha ugyanis valóban MSZP-PM szövetség jön létre, akkor annak bizony a magyar szabályok szerint 10%-os a küszöböt kell átugrania.Elég csak fél százalékkal, 30 ezer szavazattal a határ alatt maradni, megy az egész szövetség Karácsonyostól, Molnárostól a levesbe. Arról nem is beszélve, hogy ha az Együtt elfogadná Karácsony és Molnár ajánlatát, akkor már 15%-ot kellene elérniük.

Úgy tűnik, hogy ebből a szempontból a DK megfontoltabb. Nem kockáztatják a 600-700 ezer szavazójukat egy kedvező szövetség kedvéért sem. Alighanem ezért van az, hogy a Momának ugyan kínáltak listás és egyéni helyeket, de közös listát nem, hiába váltotta ki ez Bokros Lajos vehemens rosszallását. A Szolidaritás nem párt,  az általuk indított jelöltek logikusan a DK jelöltjének számítanak, így itt  nincs ilyen gond.

A politikában néha a hideg számítás is számít, nemcsak a lelkesedés. 

A karácsonyfa alá rakott MSZP-DK megállapodás komoly előrelépés az Orbán elzavarását akarók számára. Karácsony Gergelyről viszont kiderült, hogy nem Orbán kihívója, hanem inkább az MSZP plakátarca akar lenni.

Amikor kedden kiszivárgott az MSZP-DK megállapodás, úgy tűnt jó kompromisszum született. Nem indulnak egymás ellen az egyéni körzetekben, teljesül tehát a kormányváltó többség megszerzésének legfontosabb feltétele. Az is biztató, hogy a koordinációt nyitva tartják a többi párt számára is, ami lehetővé teszi az Együtt, és esetleg később az LMP és a Momentum csatlakozását is a körzetek egy részében. Ez tehát komoly eredmény, ami az utolsó pillanatban született meg.

Ugyanakkor volt a megállapodásnak egy másik eleme is. Az MSZP elfogadta, hogy nem jön létre a két politikai erőt összemosó közös lista, cserében viszont a DK vállalta, hogy Karácsony Gergely legyen a miniszterelnök jelölt. Ez nyilvánvaló win-win szituáció, ami mozgósíthatja a baloldali szavazókat. A DK hívei úgy szavazhatnak a Gyurcsány vezette listára, hogy ezzel egy közös miniszterelnök jelöltet is támogatnak, a karakteres politikusok hiányával küzdő szocialisták pedig kapnak egy széles körben támogatott miniszterelnök jelöltet, aki mögé beállhatnak. Korábbi szavai alapján nyertes lett volna Karácsony is, aki pártok felett álló közös miniszterelnök jelölt lehetett volna. Ezért ugyan le kellett volna mondania a listás helyéről, logikusan, mert ha közös jelölt, akkor egyik listán sem lehet rajta. Mivel Karácsony már korábban kinyilvánította, hogy nem akar képviselő lenni ellenzékben, ez aligha lehetett volna akadály.

Aki aztán végighallgatta a mai bejelentést az meglepve hallhatta, hogy Karácsony DK-s támogatása az előzetes, nem cáfolt hírek ellenére kimaradt belőle. Rövidesen az is kiderült, hogy nem az MSZP vagy a DK gondolta meg magát, hanem Karácsony utasította el az megegyezést, és nem akar közös jelölt lenni, ha cserébe nem vezetheti az MSZP listát.

Kiderült tehát, hogy hiába a sok-sok az ellenzék felelősségéről és az együttműködés fontosságáról szóló szöveg, mindez valójában Karácsonynak nem számít. Egy dolog fontos csak, az hogy felülhessen egy jó listás helyre, Nem más ő sem, mint a szokásos tizenkettő egy tucat megélhetési politikus.

Kár érte. "Belőle, ha megéri, nagy király vált volna még."

"Van kis hazugság, nagy hazugság és statisztika"-mondja a bölcsesség. Ehhez mostanában azt is hozzátehetjük, hogy efelett pedig van közvéleménykutatás. Persze nem úgy általában, hanem abban a formájában, ahogy ezt egyes cégek mostanában Magyarországon művelik. 

Vessünk például egy rémült pillantást a Republikon legújabb kutatására. E szerint tovább erősödik a Fidesz, a gyengül a Jobbik és stagnál a többi ellenzéki párt. 

Ebből a legjobban érhető a Jobbik csúszása. A cuki Jobbik az elmúlt fél évben semmilyen politikai teljesítményre sem volt képes, az újabb és újabb unalmas óriásplakátokkal elkövetett vizuális környezetszennyezésen, és a nyilvánvalóan kamu európai uniós (OMG) kezdeményezésen kívül. Azt is megszokhattuk, hogy egyes kutatók a Fideszt az egekbe mérik, (és aztán sajnálkoznak, hogy az elégedetlen szavazók nem hisznek a kormányváltás esélyében).

Na de ami a baloldalon van... 

Ha rásandítunk az ábrára, azt látni, hogy Botka távozása direkt jót tett az MSZP-nek, hiszen szeptember és október között még erősödtek is, és novemberre is alig van gyengülés (amit ráadásul a kutatás szövege meg sem említ). Tényleg?

Tényleg nem számít Botka bukása, Balázs Péter fellövése majd kipukkadása, a közös listáról való össze-vissza beszélés, az Együtt és a Párbeszéd kiutálása a tárgyalásokról, a DK-val való tárgyalások akadályozása az állandó kiszivárogtatásokkal? Az MSZP szavazó csak áll rendületlenül, mint az ólomkatona, és várja, hogy Karácsony Gergely, az LMP, Együtt-PM, Párbeszéd, ? politikusa végre felajánlja nélkülözhetetlen szolgálatait.  Biztos tényleg így van...

Másrészt hiába a Szél kampány, a ráköltött rengeteg pénz, a sok médiamegjelenés, a látványos PR, a titokban foglalkoztatott kampányguru, ennek semmi nyoma az LMP támogatásában. Mint ahogy az sem számít, hogy a DK végre saját témával jelentkezett a határon túli magyarok szavazati jogának ügyében, ahol a választók döntő többsége egyetért velük, és hogy látványosan megbukott a Gyurcsány kiszorítására irányuló Botka féle stratégia, ők sem lett népszerűbbek. Nyilván.

Úgy tűnik, hogy Republikonnál a legalapvetőbb szakmai ismeretekkel is baj van. Hogy ez mennyire így van, azt egy másik kutatás példája mutatja.   Itt ugyanis egy 300-as mintából próbálták megtippelni, hogy ki fog nyerni a belvárosi országgyűlési választókerületben. Erről Hann Endre, a kevés komolyan vehető magyar közvéleménykutató egyike volt kénytelen megállapítani a Facebookon: "A hibahatár ezekben a kis részmintákban annyira megnő, hogy az adatok bizonytalansága alapjaiban kérdőjelezi meg a kutatás felhasználhatóságát. Kivéve, ha a felmérés mindössze pr-célokat és tematizálási ambíciókat szolgál."

Ezek után óvatosan kérdezzük, hogy a Republikon közvéleménykutatási ámokfutása valóban annak köszönhető, hogy amúgy érdemdús kutatói elfeledték a szakma alapjait, vagy esetleg inkább a letagadott  Szekeres-Horn találkozóhoz lehet köze a dolognak?

A magyar bal- és liberális oldal ismét világos tanújelét adta, önpusztító hajlamainak és szellemi gyávaságának, amikor simán beszopta Orbán értelmezését a kedves vezető tegnapi szánalmas brüsszeli szerepléséről. A HVG-től a kétkezi kommentelők hosszú soráig arról ír mindenki, hogy Orbán nyerte a napot, Európa meg, mint mindig, tehetetlennek bizonyult.

Aki megnézte tegnap a vita egészét, vagy legalább egy részletesebb tudósítást, annak világos, hogy szó se volt Orbán győzelméről (jellemző, hogy a azért az Index is egyenlített egy belpol tudósító által írt, "nincs itt semmi látnivaló"  cikkel).

Mi történ valójában?

A Bizottság első alelnöke példátlan módon nyilvánosan és tétetelesen hazudtolta meg a nemzeti konzultáció EU-t illető állításait, ezt aztán írásba is adták, Azt is bejelentette, hogy sürgős kötelezettségszegési eljárás indul a CEU miatt, és hasonló várható a civil szervezeti törvény miatt is, ha elfogadják.

Orbán egy kimondottan ellenszenvet keltő beszédet mondott, ez nagyon eltér a korábbi magatartásától, amikor a pávatánc jegyében ügyesen játszotta el az együttműködés látszatát.

Megtört a hagyományos táncrend, amikor a baloldali képviselők támadják, a jobboldaliak védik Orbánt.  A Fidesz pártcsaládjából kizárólag a magyar képviselők védték Orbánt, a többi néppárti képviselő ütötte vágta. Weber frakcióvezető is kioktatta CEU és nemzeti konzultáció ügyben és csak utána puhította kicsit szövegét. De kapott Orbán kemény kritikát konzervatív képviselőtől is.

Akik védték Orbánt inkább ártottak neki, mint használtak. Farage levonta a következést: ha ennyire nem tetszik Orbánnak az EU, akkor kövesse őt, és lépjen ki. Ugyanezt kapta meg a Le Pen féle fasisztáktól is (akiket a magyar sajtó valamilyen rejtélyes okból néha euroszkeptikusnak nevez). Szintén odaállt Orbán mellé az a Szinadinosz nevű görög neonáci, akit már egyszer ki kellett vezetni a EP üléséről a rasszista szövege miatt.

Az Európai Parlament az előzetes tervekkel ellentétben nagy többséggel úgy döntött, hogy következő ülésén határozatot is hoz a vita alapján. Ebben például kezdeményezheti a jogállamiságot védő eljárás elindítását, de akár az uniós alapértékeket védő  7. cikkely  is.

Akármennyire is próbálta utána Orbán magyarázni az amúgy a pártszolgálatos magyar médiával feltöltött "nemzetközi" sajtótájékoztatón a saját sikereit, az arca a vita során többször is világosan mutatta, hogy nem boldog. Jellemző, hogy miközben a magyar sajtó állítólag független része Orbán győzelméről vizionál, addig a jó nevű Politico "Brüsszel visszavág Orbán Viktornak" címmel közölt cikket.

Orbánt persze nem fogja leváltani EU. Azt az elégedetlen magyar választópolgárok tudják megtenni. Csak ehhez kellene némi önbizalom vagy legalább realitásérzék.

Épp ideje volt, hogy a civil tiltakozók végre a rendszer lényegével, a politikai elnyomással kezdjenek el foglalkozni, és a felszínt karcolgató fel-le vonulások után tartós mozgalmat szervezzenek. Aligha lehet erre alkalmasabb ember, mint az elmúlt években komoly kockázatok árán jelentős erkölcsi tökét felhalmozó Gulyás Márton. Na de mozgalmat szervezni pont az arányos választási rendszerért? Komolyan?

Annak, hogy mi a jobb, az arányos vagy a többségi választási rendszer, esetleg a vegyes, könyvtárnyi irodalma van. Mindannyian tudunk mondani példákat stabilan demokratikus országokra durván aránytalan, tisztán többségi választási rendszerekkel. Azt is tudjuk, hogy a tisztán arányos rendszer bár méltányos pártpolitikai képviseletet biztosít, de van egy csomó hátránya is, például szükségképpen elaprózódik a politikai rendszer ami bonyolult koalíciós kényszereket teremt, és nő a listákat összeállító pártelitek befolyása, ami szintén nem feltétlenül egészséges.

De most persze nem általában a helyes választási rendszerről van szól, sokkal inkább arról, hogyan lehet elkerülni azt az igazságtalanságot, hogy a Fidesz 2010-ben a szavazatok 52%-val, 2014-ben pedig 45%-val szerzett kétharmados többséget. Csak éppen utólag nem lehet visszacsinálni a korábbi választásokat, és attól, hogy valami 2010-ben jó lett volna, nem biztos, hogy legközelebb is az lesz.

Mit jelentene egy tisztán arányos választási rendszer 2018-ban? Leginkább azt, hogy a demokratikus ellenzék a jelenlegi feltételeknél csak jóval nehezebben szerezhet többséget. Ha a mostanihoz képest jelentősen megerősödik, akkor is nagyon könnyen kialakulhat olyat helyzet, amikor nem szerzi meg a mandátumok felét. Ez pedig az egyenes út a Fidesz-Jobbik koalícióhoz, ami nagyjából az egyetlen mostaninál is rosszabb helyzet. De ha még többséget is a szerez a demokratikus oldal, akkor sincs esélye a kétharmadra, és ezzel az Alaptörvény megváltoztatására, a politikai kinevezettek elmozdítására, az Orbán rendszer lebontására. Azért nem érdemes választási rendszert váltani, hogy a Fideszt még nehezebb legyen leváltani, vagy hogy kisebb legyen az ellenzék következő veresége.

Az arányos rendszer tehát alkalmas a demokrácia megvédésére, de nem alkalmas a demokrácia helyreállítására. Előbb el kell zavarni a Fideszt a saját szabályai szerint, és utána lehet majd az ideális választási rendszerrel szöszölni.

Ettől még nem kérdés, hogy Orbánék leváltásának kulcsa a szabad választás. De ennek nem a választási rendszer az akadálya, hanem elsősorban a sajtószabadság hiánya és a kampány korlátozása, a Kárpát-medencei magyarok ellenőrizhetetlen levélszavazása és a nyugat-európai magyarok szavazásának lehetetlenné tétele, és a választási szervezetek fideszes megszállása és ennek leple alatt a szavazók megvásárlása és megfélemlítése. Egyenlő esélyek a médiában és a kampányban, egyenlő szavazati jog minden magyar állampolgárnak, a választások tisztességes és pártatlan ellenőrzése. Ez az, amiért érdemes küzdeni.

Itt van hát, amiről annyit beszéltek, az előválasztás. Nincs benne sok köszönet.

Mert ami most zajlik elsősorban az MSZP és a DK részvételével az előválasztási kampány a javából. Botka célja egyértelmű ő akar lenni az egész baloldal vezetője. Ennek pedig az a módja, hogy víz alá nyomják a többieket, példának okáért elveszik a DK szavazóit, ahogy ezt Molnár Gyula egy önfeledt pillanatában el is ismerte. Nyilván ez az ötlet nem nagyon dobta fel Gyurcsányékat, így aztán a fergetes szoci kampányra hasonlóan lendületes DK nyomulás a válasz.

Eleinte egészen jól nézett ki a dolog. Az, hogy mind az MSZP, mind a DK országjárásra indul, vagy, hogy az előbbi óriás plakátokon hirdeti az aktuális reménységet, az utóbbi meg utcai akciókat szervez, csak helyeselhető, rájuk fér, hogy néha találkozzon velük a választó.

Azt meg kimondottan  örömteli, hogy végre érdemi vita kezdődött a baloldal alapvető politikai kérdéseiről, például arról, hogy osztogató vagy esélyteremtő államra van-e szükség, vagy éppen arról, hogy mi volt az oka a 2010 vereségnek. Eddig még akár lehetett is volna igaza azoknak, akik a választási helyzettől több pezsgést, figyelmet és a politikai és személyes alternatívák nyílt versenyét várták. Legfeljebb csak azt furcsálhatjuk, hogy azok a pártok, a Párbeszéd és az Együtt nem mutattak nagyobb aktivitást, akik korábban annyira szerettek volna versenyezni, kivéve persze Juhász furcsa gondolatkísérletét.

Az utóbbi időben a dolgok viszont eldurvultak. Az MSZP ifjúsági szervezete egy csúnyán megvágott videóval próbált gazdagbarát Dagobert bácsit csinálni Gyurcsányból,  a DK viszont elég határozott hangon hányta a szocik szemére a gödöllői kastély közjellegének elvesztésében való együttműködést, (amúgy joggal). A MSZP erre páros lábbal szált bele Gyurcsányba, aki szokásos egotripje keretében adófizetői szorgalmával dicsekedett. Erre a DK előkapott valamilyen cégügyet, aminek keretében egy állítólag MSZP közeli cég kapott Matolcsy alapítványától támogatást.

Na ezt most kéne abbahagyni, de sürgősen. Ezzel a személyeskedő stílussal csak leírja magát az egész baloldal. Az előválasztás lényege ugyanis az, hogy a felek utána még mindig olyan viszonyban maradnak, hogy közösen álljanak be a győztes mögé, és eséllyel induljanak el együtt a választásokon. Lehet, hogy a pártvezetők már elfelejtették ezt, de a választók nem fogják, és keményen megbüntetik az egész veszekedő bagázst.

Ha előválasztás, legyen előválasztás. Folytassanak érdemi vitákat a fontos kérdésekről, az alapjövedelemről, az igazságos adóztatásról, az egészségügyről, oktatásról. Ne a sajtóban üzengessen egymásnak Botka és Gyurcsány, na meg Karácsony, Juhász és a többiek, hanem mérkőzzenek meg nyilvánosan és szemtől szemben. És ami még ennél is fontosabb, legyen vége az egész cirkusznak mondjuk májusban (minden kampányban az a legjobb, amikor vége van). Akkor nézzék meg, hogy mire jutottak az egész kakaskodással, előrébb van-e bármelyik támogatásban, figyelemben, politikában,. Aztán higgadjanak le és az akkori erőviszonyok alapján egyezzenek meg valamilyen közös forgatókönyvben. Mert még mindig a Fidesz és nem egymás legyőzését várjuk tőlük.

Majdnem mindegy, hogy Botka tényleg úgy képzelte, hogy önmagában saját nagyszerű személye elég lesz ahhoz, hogy minden baloldali párt a lábai elé omoljon, vagy csak cinikus játékot játszott, a demokratikus ellenzék és benne az MSZP ma sokkal rosszabb helyzetben van, mint a szegedi polgármester színre lépése előtt.

Ritka az olyan gyors, mégis könnyen kiszámítható politikai fordulat, mint ahogy Botka a "Teljes, egységes indulás kell, közös lista" csábításától eljutott a  "Nem kívánok az egyéni érdekeknél leragadó liberális pártvezetőkkel megállapodni, ehelyett a választókkal tárgyalok" elutasításig.

Persze már kezdettől érthetetlen volt, hogy is képzeli az együttműködést, a közös mindenfélét Botka. Szövetséget nem úgy kötünk, hogy nyitásként lazán vérig sértjük a legkomolyabb partnert. Botka viszont pont ezt tette Gyurcsánnyal. Bezzeg tárgyalni nem ült le senkivel, kivéve az együttműködést eleve kizáró LMP-t, ahonnan megkapta a  várható maflást. A helyzet mára világossá vált. Botka nem megerősítette, hanem szétverte a demokratikus együttműködést.

A "liberális kispártozást" vehetnénk simán gőgös tudatlanságnak, vagy éppen a Fidesz szlogenek fantáziatlan  másolásának is. De ez ennél nagyobb gáz. Azt persze csak helyeselni lehet, hogy az MSZP vállalta a magyar politikából régóta hiányzó régivágású antikapitalista szocialista politikát. De ettől még bőven lenne szerepe a zöld baloldali Párbeszédnek (ami már jóval Botka előtt zászlajára tűzte már például a feltétel nélküli alapjövedelmet), a baloldali liberális Együttnek, vagy éppen a liberális és szociáldemokrata politikát kombináló középbal DK-nak is. De Botka nem partnereket keres, hanem főnökként kíván a egész tetejére ülni, ahogy ezt az elmúlt években Szegeden megszokta.

"Botka mindenki felett?" így reklámozta írását az erről a stratégiáról megkapó őszinteséggel beszámoló Vasárnapi hírek. Az elemzés szerint Botka Orbán receptjét követve az "egy a tábor, egy zászló" (és "egy a vezér" tehetjük hozzá) alapon kívánja magá alá gyűrni a többi baloldali, demokrata erőt, és elrabolni szavazóikat. Az a politikai számítása, hogy ha erőt mutat és populista programot hirdet, akkor a többi párt szavazói majd átáramlanak hozzá. Ezután aztán a pártvezetők ijedtükben pitizve kéredzkednek vissza megállapodni persze most már Botka feltételei szerint.

Csak hát Botka nem Orbán, sem szónoki képessége, sem politikai ügyessége nem ér fel hozzá. Azt sem tanulta meg az orbáni receptből, hogy ha sértegeti a többi pártot, azzal nem vonzza, hanem éppen taszítja a szavazókat.

Másrészt a DK, a Párbeszéd és a többi párt vezetői nem kisgazdák, vagy pláne kereszténydemokraták. Jól láthatóan sehol sincs olyan partner, aki hajlandó lenne elárulni saját pártját valamilyen pozícióért cserébe. És annak se látni semmi jelét, hogy a többi párt szavazói rohannának Botka ölébe ülni.

Bár ma ezt jól láthatóan a szoci vezetők nem értik, a mostani ámokfutás igazi vesztese az MSZP lehet. A radikális baloldali politika könnyen társadalmi karanténba szoríthatja a pártot, nem véletlen, hogy Miskolcra vonultak vissza meghirdetni az új amúgy impozánsan balos programot.

Ha pedig Gyurcsány meglehetősen ésszerű ajánlatát is elutasítják, hogy legalább az egyéni körzetekben állapodjanak meg, akkor végleg szívóágra kerülhetnek. A baloldali szavazók sosem fogják megbocsátani nekik, hogy 2018-ban nemcsak tárcát kínálják a Fidesznek a győzelmet, de a kétharmadot is garantálják orbánéknak. És innen már könnyű a lengyel lejtőre kerülni. Még nem késő visszafordulni.

A nagy baloldali kiszavazóshow legújabb szónoklatversenye úgy tűnik, hogy végre érdemi ügyekről is szól, bár ez persze a sajtót sokkal kevésbé érdekeli, mint a ki kivel mit csinál közösen megkopott örökzöldje.

Botka ugyanis nagy hatásúnak szánt programbeszédében nemcsak saját múltjának üzent hadat, hanem keményen nekiment az elmúlt évtizedek középbal politikájának is, mondván a "harmadik út" rossz politika, mert esélyegyenlőségeket akart teremteni, és nem ment neki a vagyoni egyenlőtlenségek csökkentésének. Ezzel Botka elkötelezte magát a szocialista mozgalom régi és napjainkban újra divatos egyenlősítő irányzata mellett, amelyik baloldal feladatát a társadalmi vagyon újraosztásában látja. Ezzel egyáltalán nem áll egyedül, a válság egy nyomán egy sor országban tűntek fel olyan pártok és politikusok, például a görög Szíriza, a spanyol Prodemos, vagy éppen Sanders Amerikában, akik a "baloldali gyökerekhez való visszatéréstől", egy erős, egyenlőségteremtő államtól várja a válság, és általában a globális kapitalizmus által okozott problémák orvoslását.

Botka ehhez az ideológiához konkrét ígéreteket is rittyentett, előhúzva az újbal szinte minden ötletét. Ígért alapjövedelmet, nyilvános adóbevallásokat, vagyonadót, sőt oligarcha adót, csoda, hogy a Tobin adó kimaradt. A vagyonadónál amúgy, úgy tűnik, arról elfeledkezett, hogy ilyen már volt, éppen az általa kiátkozott Gyurcsány Ferenc próbálkozott bevezetésével. Az a kísérlet végül az Alkotmánybíróságon vérzett el.

Kissé ellentmondásos a a alterbal Szent Gráljával az alapjövedelemmel kapcsolatos állásfoglalás is. Ugyanis " feltétel nélküli családi alapjövedelemet" ígért "f'inn mintára", elfeledkezve arról, hogy a finn alapjövedelem kísérlet, sem nem családi, sem nem feltétel nélküli. Arról már nem is beszélve, hogy szó sincs azonnali bevezetésről, hanem csak arról, hogy megfontolják a kísérlet lehetőségét, ami azért nem egy bátor ígéret.

Gyurcsánynak, aki a DK kongresszusán beszélt, ezután három választása volt. Megtehette volna azt is, hogy megpróbál rálicitálni Botkára és még több állami cukorkaosztást ígér, vagy hogy úgy tesz, mintha nem is hallotta volna, hogy miről beszélt riválisa.

Ehelyett a harmadik utat választotta minden értelemben. Keményen nekiment Botka ideológiai alapvetésének, amikor elutasította a "baloldali utópiákat", és az állami eszközökkel kikényszerített vagyoni egyenlőséget. A feltétel nélküli alapjövedelmet szintén támadta, mondván, az is szép álom, ami azonban teljesítményellenes és így helybenjáráshoz vezet. Világossá tette, hogy továbbra sem elosztó, hanem esélyteremtő államot akar.

Ugyanakkor szó sincs arról, hogy Gyurcsány általában a szociális érzékenység és társadalmi újraelosztás ellen beszélt volta, mint egynémelyek bele akarják magyarázni. Nagyon is érzékletesen beszélt arról, hogy több segítség és támogatás kell azoknak akik nehéz helyzetben vannak, és az általa meghirdetett négy  pont (tisztességes bér és nyugdíj, általános hozzáférés az egészségügyhöz és az oktatáshoz) is a lehető leghagyományosabban baloldali karakterű. Sőt, a DK roppan kevéssé felhasználóbarát módon elérhető programjából például kiderül, hogy ez a párt is akar "a rászoruló családoknak járó garantált minimumot". Kíváncsi lennék, hogy tulajdonképpen mit is értenek rajta. 

De Gyurcsány kulcsszava az esélyteremtés és nem az egyenlősítés, mint Botkánál. Több szociális érzékenység, jobban működő társadalom az ígérete, de anélkül, hogy visszatérne a szociáldemokrácia Bad Godesberg előtti antikapitalista időszakába. Érdekes kísérlet, hasonló azzal, amivel most a német szociáldemokraták próbálkoznak Schulz vezetésével. Gyurcsány szintén Schulzhoz hasonlóan emelte be a saját személyes történetét ebbe a "felemelkedési" narratívába.

Ma nagyon nehéz megmondani, hogy melyik irány lehet hosszú távon sikeres, melyik képes új szavazókat vonzani a vergődő baloldali pártokhoz. Mindenesetre szemben a görög, spanyol vagy amerikai fiatalokkal a magyar társadalom jó része élt már olyan rendszerben, amit a vagyoni egyenlőség államilag kikényszerített módja és az erőfeszítés nélkül járó jövedelmek magas aránya jellemzett és jól emlékszik arra, hogy ez miért nem működött. Igaz, nosztalgia is van bőven.

Egy dologban viszont nagyjából biztos vagyok. Az csak használhat a magyar baloldalnak, ha végre az érdemi dolgokról is vita van. Talán még az is kiderülhet, hogy az érdemi ügyekben messze nem állnak annyira messze az álláspontok, mint ezt a szónokok láttatni akarják.

Sokaknál kiverte a biztosítékot Botkának az a valóság napfényén tavalyi hóként olvadó igazságtartalmú beszólása, amelyikkel egyedül Gyurcsány nyakába próbálta varrni az MSZP 2010-es választási vereségét és a Fidesz 2/3-át.

Az egykori szocialista frakciótag és megyei elnök úgy tűnik elfeledkezett arról, hogy Gyurcsányt már 2009 tavaszán megbuktatták. Bizony 2010-et a szocik gyurcsánytalanul hozták össze. A volt miniszterelnök az egész választási kampányban csak egyszer, a Demokratikus Charta rendezvényén szólalt meg, ahol mellesleg Mesterházit támogatta, bárt azt nem mondhatnánk, hogy túl lelkesen.

Az AntiBreitbartnak (amelyik egyben a legbénább blognév cím büszke tulajdonosa is) viszont sikerült beletrafálnia szarva között a tőgyibe, amikor Mesterházit egyetlen értelmes kampánylépése, a viszonylag esélyes LMP jelöltek javára való visszalépés miatt cikizi.

Hát nem kedves Jereváni rádió. Nem osztogatnak, hanem fosztogatnak, nem Moszvában, hanem Leningrádban, és nem Moszkvicsot, hanem Zaporozsecet.

A két forduló között már tök mindegy volt, a szocik ott se nyertek (kivéve Tóthot és Szanyit), ahol nem léptek vissza. A dolog nem itt lett elkúrva, hanem korábban, nem kicsit, hanem bazira.

 Ott kezdődött a dolog, amikor a szoci mogulok nem elégedtek meg azzal, hogy Gyurcsány  (jó nagy késéssel) lemondott a miniszterelnökségről. Először két hetet szórakoztak azzal, hogy hátha meg lehet akadályozni, hogy egy válságkezelésre alkalmas jelölt kerüljön a miniszterelnöki székbe helyette. Aztán végül belenyugodtak Bajnaiba (amúgy kedves Laci, ő szüntette meg a tizenharmadik havi nyugdíjat, a te lelkes támogatásoddal és nem Gyurcsány). 

De ezután még fontos volt a hirtelen megjött bátorsággal kipöckölni az elnöki székből is.  Hogy kiknek? Hát éppen az MSZP megyei elnökeinek, élükön Botkával. Na ebből lett aztán Mesterházi tejhatalma, az önfeladó és szégyenlős választási kampány, az Orbán elől való kitérés, a Fidesz "elmúltnyolcévezésének" gyáva elfogadása.

Az Ipsos ábráján remekül látszik, hogy hogyan küzdötte le magát az MSZP Gyurcsány bukása után 25 százalékról 15 százalék közelébe. Ennek következménye lett a 2/3 és aztán Budapest elvesztése. Ezért kellene bocsánatot kérnie a mai (és egyben akkori) MSZP vezetésnek, nem azért, mert Gyurcsány mert kormányozni.